Egyéb

Papírgyűjtés!

A hasznosanyag-gyűjtés jó gyakorlatának nevében a második félévben is megrendezésre kerül a papírgyűjtés az iskolában. A feleslegessé vált, de újrafeldolgozásra alkalmas papírhulladékot június 4-én (csütörtökön) délután várjuk az iskola udvarán felállított ideiglenes átvevőhelyen. Az átvétel 12 órától 17 óráig tart.

Mindenki munkáját előre is köszönjük a diákönkormányzat nevében!

spacer

Laboratóriumi gyakorlatok az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Az idei tanévben is többször részt vehettünk az Erkel Ferenc Gimnáziumban a már ismerős természettudományos laboratóriumi gyakorlatokon. Az idén az ötödik osztályosok és a hatodik évfolyamos diákok egy része ismerkedett a laboratóriumi munkával.

A kísérletek között a mikroszkópos rákvadászattól a növényi preparátumok készítésén keresztül, a fémekkel és különböző kémhatású oldatok vizsgálatáig sok érdekeset tanulhattak a diákok. A program a jövő tanévben is folytatódik, a gyerekek pedig érdeklődve várják az újabb természettudományos érdekességek bemutatását a gimnázium szépen felszerelt laborjaiban.


spacer

Rovásverseny

2015. április 21-én rovásírás versenyen vettünk részt. Az I. kunszentmártoni tankerületi rovásíró verseny Öcsödön, a József Attila Általános Iskolában került megrendezésre. Serfőző Anna 3., Ferenczy Gabriella 2. helyezést ért el korcsoportjában. Felkészítő tanáruk ifj. Gyarmathy Zsolt volt.

Gratulálunk!

spacer

Március 26. 27. NYÍLT TANÍTÁSI NAP /Alsó tagozat/

 

  Márc. 26. csütörtök    Márc. 27. péntek
1.   óra

 

 

 

1. a matematika /Berndtné Orgován Ágnes/

3.a magyar / Wittmann-né Katona Krisztina /

2.a magyar / Nagyné         Oláh Éva /

4.a magyar/ Kovács Gabriella/

 

2.   óra

 

 

 

1. a magyar / Gyurkovics Anikó /

3.a matematika /Árgyelán Lászlóné /

4. b matematika / Dobay Brigitta /

2. a matematika / Biróné Kiss Erika /

 

3.   óra

 

 

2. b matematika /Braunné Gúti Erika /

4.a matematika /Kubiakné Pálinkás Anikó/

4. b magyar / Nagyné Oláh Éva /

4.   óra

 

2. b magyar / Gyurkovics Anikó /  
spacer

A víz világnapja

A Bay Zoltán Általános Iskola 1. és 2. osztályosai március 20-án autóbusszal beutaztak Gyulára, hogy részt vegyenek a Víz Világnapjának ünneplésén.

A kis csapat nagy érdeklődéssel szemlélte a sok érdekes eseményt. Meghallgatták az Implom iskolások énekét. Kipróbálták, milyen a gépészek munkája. Bejárták a műhely autót, kipróbálták a memória játékot, a puzzle-t. A legnagyobb élményt azonban a Táj-Víz-Ház jelentette. Interaktív hőlégballonos kirándulást tettek a Körösök vidékére. Gyógynövények hatásaival ismerkedtek, megtudták, hogy a tisztaság, a fürdés nem csak a szülők hóbortja, hanem fél egészség.

A kirándulás ajándékokkal zárult: mindenki kapott egy szép kék léggömböt és lábnyom alakú szemüveget. A szomjukat pedig igazi tiszta vízzel olthatták.

A haza út is izgalmas volt, hiszen futottunk, hogy elérjük a buszt. Összegezve: jól éreztük magunkat, jövőre is megyünk!

spacer

Tollforgató szépírási verseny

Alsós tanulóink a „Tollforgató szépírási versenyen” is részt vettek. Az eseményt a békéscsabai Premier Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskolával közösen hirdette meg, immár második alkalommal. A célközönség az alsósok, tanítók és a tanító szakos hallgatók voltak. A március 18-i eredményhirdetésen Horváth Laura 2.a osztályos tanuló különdíjat vehetett át.

Gratulálunk Laura!

spacer

DIÁKOLIMPIA – ÚSZÁS

Dobra Dóra 3. osztályos tanuló az iskolák közötti városi úszóversenyen mell, gyors és hátúszásban I. helyezett lett, így továbbjutott a megyei döntőbe. Itt mellúszásban szintén I. helyezést ért el, s ezáltal részt vehetett a Győrben megrendezésre kerülő országos versenyen. Itt  15. helyezést ért el.

Eredményéhez gratulálunk és további szép sikereket kívánunk!

spacer

Tisztasági verseny

Hagyományainkhoz híven az idén is megrendeztük az iskolánkban a tisztasági versenyt.Az alsósok nagy izgalommal várták azt az eseményt, hiszen a fődíj egy gyönyörű torta volt. Napról-napra izgatottan várták az ellenőrzést, rendkívül nagy szorgalommal készültek rá, nagy izgalommal versengtek egymással.A legjobban teljesítő osztály a 4.a volt, így ebben az évben ők lettek az elsők. Jutalmuk a várva-várt torta lett.Szoros küzdelemben nyerték el a második díjat a 2. a osztályosok, és a képzeletbeli dobogó 3. fokára a harmadikosok állhattak fel.

Minden osztálynak gratulálunk.

Ebben az évben is köszönjük dr. Nyeste Zoltánnak a támogatását a versenyben részt vevők jutalmazásában.

                                                                                                                      Árgyelán Lászlóné

spacer

„ Itt a farsang, eljött végre…”

Iskolánk alsó tagozata 2015. február 26-án zárta a farsangi ünnepségsorozatot. Minden tanuló valamilyen ötletes jelmezben mutatta meg magát a szép számban megjelent szülőknek, meghívott óvodásoknak és diákjainknak. A műsort a 2. a osztály tanulói adták, felkészítőjük Fürj Antalné és Dzsamba Katalin tanítók. Vidám verssel indítottak, amit egy fergeteges táncelőadás követett macska és egér jelmezben. Jó volt látni, hogy a két állat a végén kibékülve önfeledten táncoltak. Zárásként, hogy tényleg elűzzük a telet, mindenkit egy közös táncra hívtak, ami fergetegesre sikerült. Ezután az osztályok a tantermükbe vonultak és folytatták a mulatozást a délután folyamán.

Biztosak vagyunk benne, hogy ez a jó hangulat végleg elkergette a telet!

P1250144 P1250158

spacer

Farsang

Az idén február 27-én tartotta iskolánk hagyományos farsangi délutánját. Először az alsós osztályok közül a negyedikesek léptek színpadra.  Rómeó és Júlia Te is lehetsz király című táncos előadásukat láthattuk, majd farsangi csúfolódót adtak elő.
A 3. osztály Lolli Pop nyalókás táncával kápráztatta el a jelenlévőket. Ezután következett a jelmezes felvonulás, majd különböző helyszíneken játékos feladatok várták a gyerekeket.

A rendezvény ideje alatt büfé üzemelt, ahol a 7. osztályos tanulók szülei árultak mindenféle finomságokat. Nagy lelkesedésnek örvendett a tombolahúzás. Sok értékes ajándék talált gazdára.

A felsős tanulók viszont alig várták már a tombolahúzás végét, hiszen tudták, hogy ezután kezdődik a felsős diszkó. A hátralévő időben a táncé volt a főszerep. Mindenki nagyon jól érezte magát.

Köszönetet szeretnénk mondani mindazon szülőknek, akik tombola felajánlásukkal, vagy házilag sütött süteményeikkel segítették rendezvényünket. A 7.-es tanulóknak, akik lelkesen segítettek a délután megszervezésében és lebonyolításában.

spacer