Egyéb

A Jókai Színházban jártunk

A Jókai Színházban jártunk

 Október 21-én volt az első bérletes előadás, amelyet idén a 3.a osztály a békéscsabai Jókai Színház előadásaira váltott meg.

Nagyon izgatottan várták a gyerekek ezt a napot, hiszen nem sokan voltak még „igazi” színházban.

A Hamupipőke-bérlet keretében az Egerek című előadást néztük meg, amely Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot műve alapján készült. A szerző meséjének üzenete ma igazán aktuális. Az Egerek valódi Rómeó és Júlia történet, amely a fehér és a szürke egércsaládok között zajlik egy sajtműhelyben. Állatmese, mely észrevétlenül neveli a gyerekeket a jóra, a békés egymás mellett élésre, az elfogadásra, a másmilyenek elfogadására is. Az látványos, mozgalmas, színes, zenés előadás hatalmas sikert aratott a gyerekek és az őket kísérő felnőttek körében is.

Köszönjük a szülők támogatását, akik segítettek a gyerekek szállításában!

sz

spacer

Őszi szünet!

Október utolsó hete az őszi szünet ideje. Az idei tanévben az iskolai szünet október 26-án, hétfőn kezdődik.
Az első tanítási nap a szünet után: november 2. (hétfő)

MIndenkinek jó pihenést kívánunk!

LEAD Technologies Inc. V1.01

spacer

Hasznosanyag-gyűjtés az iskolában

Az október 12-re tervezett hasznosanyag-gyűjtés az eső miatt el lett halasztva.

Az új időpont: 2015.10.19. (hétfő.)

Papírt és fémhulladékot egyaránt gyűjtünk. Aki a feleslegessé vált hulladékot a suliba hozza, várjuk a fent jelölt hétfői napon 12 és 17 óra között felső tagozatos épületben, az aszfaltpályán felállításra kerülő gyűjtőpontokon.

Előre is köszönjük a diákönkormányzat nevében mindenkinek a segítségét!

spacer

ZZZ – 2015

Régi diákönkörmányzati szokás, az újonc diákok bemutatkozó, versengéssel és vicces jelenetekkel tarkított közösségi délutánja. Ez a Zöldfülűek Zenés Zaklatása.

Persze sem számukra, sem a nézősereg részére nem fájó e zaklatás, hiszen egy jó hangulatú délutánt jelent mindig ez a rendezvény. Bizonyságul íme néhány fotó az idei ZZZ-ről:

 

spacer

Hasznosanyag-gyűjtés az iskolában

Idén ősszel is rendezünk hulladékgyűjtést az iskolában. A megrendezés időpontja: 2015.10.12. (hétfő.)

Papírt és fémhulladékot egyaránt gyűjtünk. Aki a feleslegessé vált hulladékot a suliba hozza, várjuk a fent jelölt hétfői napon 12 és 17 óra között felső tagozatos épületben, az aszfaltpályán felállításra kerülő gyűjtőpontokon.

Előre is köszönjük a diákönkormányzat nevében mindenkinek a segítségét!

spacer

Laborgyakorlat az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Az idén is folytatódnak a laborgyakorlatok a diákok számára az Erkel gimiben. Szeptember 29-én egy nagyon érdekes foglalkozáson vehettek részt a hatodikosok. A mikroszkópos vizsgálatok a mikrovilág számos érdekes titkába nyújtottak bepillantást, s az itt megszerzett tapasztalatokat tanulmányaik során is hasznosíthatják a diákjaink.

Novemberben megint megyünk!

spacer

Hurrá! Kezdődik megint a suliii!

Mindenki legnagyobb örömére több hónapnyi nélkülözés után újra kinyitja kapuit a suli! Régi és új tantárgyak, izgalmas dolgozatok és felelések várnak mindenkire! Móka és kacagás vár minden ifjabb és idősebb diákra!

Ha minden jól alakul, újra indul a sulibüfé is, ami tavaly hiányzott sokaknak.

Ünnepélyes tanévnyitó: 2015.08.29. (szombat)

Az első tanítási nap: 2015.09.01. (kedd)

spacer

Ballagás 2015

Sokan vártuk ezt a napot, de valószínűleg a nyolcadikosokra igaz ez leginkább. Bár egy utolsó tanítási nap még várt ránk, de 13-án, szombaton elbúcsúztattuk végzős diáktársainkat. Az időjárás kegyes volt hozzánk, talán hőmérséklet terén kissé túl is lőtt a célon, de ezen a napon az ilyen apró kényelmetlenségek semmivé foszlanak. A közös szép emlékek azonban nem fognak így járni, ezt bizonyította a hosszú felidézése a rengeteg szép sporteredménynek, tanulmányi versenyeknek, közösségi eseményeknek.

Minden elbúcsuzott diáknak sok boldogságot és sikert kívánunk az új iskolájában!

 

spacer

Osztálykirándultunk!

A legtöbb osztály június 5-én volt kirándulni. Az ötödikesek ebben a tanévben a Tisza-tó partján fekvő Poroszlóban jártak. Poroszlón egy viszonylag új és jelenleg is bővülő Öko-centrum nyílt néhány éve. Komplexum fő látványossága egy hatalmas akvárium, ami szinte a teljes hazai halállományt bemutatja a látogatóknak. Európa legnagyobb ilyen típusú akváriumáról beszélünk egyébként.

Busszal utazott az osztály, érkezéskor egy csónaktúrával kezdtük a napot. A csónakázás közben sok érdekességet tudhattunk meg a környékről. A vizes kaland után az Öko-centrum látnivalóval ismerkedtünk. A kültéri látnivalók szemrevételezése után megebédeltünk, majd a híres akvárium megtekintésével folytattuk a programot. Délután egy jó fagyizásra még időt szakítottunk, majd hazafelé vettük az irányt.

Ha bármelyik osztály egy napos kirándulást tervez, bátran ajánljuk a Tisza-tavat. Nekünk bejött, és az út sem hosszú.

 

spacer

Közlekedési témahét 2015

Közlekedési témahét 2015

 Május 18-tól kezdődően iskolánkban közlekedési témahetet szerveztünk.

 Első nap iskolánk rendőre tartott előadást filmvetítéssel egybekötve a biztonságos közlekedésről.

 Kedden rendőri karjelzésekkel egybekötött forgalomirányítás volt kerékpáros felvonulással kiegészítve. A gyerekeknek nagyon tetszett.

 Szerdán kerékpáros ügyességi versenyen mérhették össze tudásukat a tanulóink. Minden évfolyamon a legjobb fiú-és lányversenyzőnek a rendőrség jóvoltából Linda néni ajándékokkal kedveskedett.

 Csütörtökön játszottunk a magunk készítette terepasztalon, s közben gyakoroltuk a közlekedés szabályait.

 Pénteken közlekedtünk. Minden osztály saját program alapján, ki gyalogosan, ki kerékpárral.

 Programjaink jól sikerültek, s ehhez hozzájárultak a rendőrség szakemberei is.

 Köszönjük Koszlya Zoltán r. alezredes úrnak a támogatását, valamint

Kissné Rausz Linda r. őrnagy és Sipos Rudolf r. főtörzsőrmester munkáját!

 Gyula, 2015. május 25.                                                                                                                      Árgyelán Lászlóné

 

spacer