A 2015/16-os tanévben az Iskolagyümölcs-program beszállítója a Vega-Ház Kft.
Köszönjük!
Kerékpártúra
A 4. osztály szeptemberben folytatta az egy éve megkezdett kerékpártúra sorozatot.
Először a máriafalvi játszótérre kerékpároztunk el. Felelevenítettük a közlekedéssel kapcsolatos ismereteket és a gyerekek játszottak egy jót.
Ezután a dénesi erdőbe vettük az irányt. Ide a 3. a osztállyal együtt mentünk, akiket Bíróné Kiss Erika néni vezetett. Az erdőben nyomokat vizsgáltunk, megfigyeltük az erdő jellemzőit, a fákat, bokrokat, hiszen ez kapcsolódott a környezetismeret anyagunkhoz is. Igaz messziről, de láttunk dámvadat is. Élveztük a napsütést, a jó levegőt, a mozgás örömét.
Utunkra mindkét alkalommal elkísért bennünket Kriszti néni is. Köszönjük neki!
Tavasszal is folytatjuk!
Árgyelán Lászlóné
Futóverseny
Ha ősz, akkor futóverseny. Tudják ezt a negyedik osztályos lányok is. Ebben az évben is nagy izgalommal várták.
A Várnál megrendezett Kegyeleti Futáson Kis Petra harmadik helyezést ért el.
Ezt követte a Mezei Futóverseny. Itt Kis Petra második, Hack Fanni ötödik, Dobra Dóra kilencedik, Balog Rebeka huszadik helyezést ért el. (Őt sajnos ellökték.)
A tehetséges lánycsapat képviselhette iskolánkat a megyei versenyen is. Itt csapatban harmadik helyezést értek el, Kis Petra egyéniben harmadik lett. Képviselheti iskolánkat a tavasszal Gödöllőn megrendezésre kerülő országos versenyen.
Gratulálok lányok, szép volt!
Árgyelán Lászlóné
Őszi Könyvtári Hét
Immár 10 éves hagyomány, hogy október első teljes hete az Országos Könyvtári Napoké. Gyulán a kezdetektől Őszi Könyvtári Hét zajlik ekkor, melyben lehetőség szerint minden korosztálynak kínálnak programot.
Ennek keretében „Ősz szele zümmög” címmel a Nevess-Ints Bábcsoport előadását tekinthették meg alsó tagozatos diákjaink. A rendezvényre meghívtuk a Gyulavári Óvoda apróságait is.
Köszönjük a színvonalas előadást, felejthetetlen élményt nyújtott kicsiknek és nagyoknak egyaránt!
Wittmann-né Katona Krisztina tanító
Játékos sportfoglalkozás a Gyulavári Óvodával
A Gyulavári Óvoda nagycsoportos ovisai szeptemberben ellátogattak iskolánk negyedikeseihez.
A találkozó a sportolás jegyében zajlott, az ovisok nagy örömmel vették birtokukba a hatalmas tornatermet. Igen ügyesen hajtották végre a tréfás fogójátékokat, és sorversenyek feladatait. Nagy tetszést aratott a kiütő, amelyben szokatlan módon nem labdával, hanem papírgombóccal kellett egymást eltalálni.
A közös rendezvények folytatódnak, melyekbe egy-egy alkalommal bevonjuk az óvodások szüleit is. Az együttműködés célja, hogy a szülők megfelelő tájékozottsággal rendelkezzenek az iskolában folyó nevelő – oktató munkáról, és a gyerekek számára zökkenőmentes legyen az iskolába való átmenet.
Wittmann-né Katona Krisztina, Árgyelán Lászlóné tanítók
Gyulán versenyeztek a megye monda- és mesemondói
Az iskolások a vár lovagtermében meséltek és szavaltak Mátyás királyról
Idén is megrendezte Gyulán a Mátyás király monda- és mesemondó versenyt a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft., valamint a Mogyoróssy János Városi Könyvtár október 2-án. Az iskolások közül a 4. 5. osztályos tanulók Mátyás királyról szóló mesékkel, mondákkal nevezhettek.
Intézményünket a 4. a osztályos Furák István képviselte. Bár helyezést most nem ért el, gratulálunk neki, határozott és élvezetes előadásáért.
VÍGADÓ-RAJZPÁLYÁZAT
Az őszi szünet előtt hirdették meg a „Nálunk ilyen a szüret” elnevezésű rajzpályázatot, melyre iskolánk több tanulója is nevezett. Közülük kiemelkedő szereplésért oklevelet kaptak:
Antal Ria Nikolett: 1.a
Ungor Petra: 4.a
Fenyvesi Kata: 4.a
Szép munkájukhoz, elért helyezésükhöz gratulálunk!
Bay Zoltán Ált. Isk. tanítói
„ Minden, ami emberi, akár rossz, akár jó, előbb-utóbb véget ér, kivéve a matematikát”
Erdős Pál
Október 16-án ismét megmérettettük magunkat, a hagyományosan az Implom József Általános Iskola 5.sz Általános és Sportiskola Tagintézményében megrendezett Bolyai matematika csapatversenyen. Iskolánkból 7 csapat, azaz 28 elhivatott tanuló jelentkezett. Ebből 3 alsós csapat( 4.osztályból 1, 3. osztályból 2) és 4 felsős(5.a, 5.b, 6.o és 7.o). A legjobb alsós a 18-ik, ők a 4. osztályosok, a legjobb felsős pedig a 11. helyezést érte el, ők pedig a 6. osztályosok csapata. A többiek a középmezőnyben végeztek. Minden tanulónak szívből gratulálunk!
Logikai csapatverseny Balatonfüreden
2015.okt.20.
Balatonfüred Gyula partnervárosa, ezért a városvezetés arra törekszik, hogy legyenek közös programjai a két város diákságának is. Ebből az apropóból iskolánk több éve kap meghívást a balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola által szervezett logikai versenyre.
Az ötödik alkalommal megrendezett különleges versenyen több mint 20 iskola diákjai mérhették össze szellemi képességeiket. 4 fős csapatok jelentkezését várták 5-6. és 7-8. osztályos korcsoportban. Városunkat az Implom József Általános Iskola 8. osztályos csapata és a Dürer Albert Általános Iskola 6. osztályos csapata képviselte. Iskolánk, a Bay Zoltán Ált. Isk. a Dürer-suli tagintézményeként két kislányt delegált a 4 fős csapatba ( Ferenczi Gabriella és Serfőző Anna). Mindketten rutinos versenyzők, ki nem hagynának egy matek-versenyt sem. Úgy éreztük megérdemlik, hogy részt vegyenek ezen a kiruccanáson.
A vendéglátók 10 óra körül balatonfüredi programmal várták a versenyzőket (Balaton-parti séta, múzeumlátogatás). Ezt sajnos a nagy távolság miatt lekéstük, pedig korán indultunk, 4:45-kor. A buszos utazás azonban így is élmény volt mindannyiunk számára. Az ízletes ebéd elfogyasztása és az ünnepélyes megnyitó után 13 órakor kezdődött a verseny. 60 perc alatt lehetett megoldani közös munkával a furfangos feladatokat. Amíg a szervezők a feladatsorok javításával voltak elfoglalva, addig a gyerekek többféle program közül választhattak. Szabó Krisztián sakk nagymester egyik fiatal tanítványa sakkszimultánt adott ( csak egy táblán tudták legyőzni őt), volt aki kézműveskedett, volt aki társasjátékozott.
Az ünnepélyes eredményhirdetést már nagyon vártuk. Itt kiderült, hogy a gyulai lányok a középmezőnyben végeztek, ami teljesen elfogadható eredmény a felkészülés rövidsége miatt.
Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a programon, a füredieknek pedig a szíves vendéglátást!
Ludányiné Perényi Márta
A gyerekek szép műsorral és maguk készített ajándékokkal emlékeztek meg az idős emberekről. Sok szép vers és dal hangzott el.
Az otthon lakói megilletődve hallgatták végig a műsort, melynek végén süteménnyel kedveskedtek a gyerekeknek.
Sorry, nothing found.