A hagyománnyá vált közösségi napunk ismét megrendezésre kerül!
Április 6-án alsós tanulóink legügyesebb vers- és prózamondói részt vettek az Implom József Járási Alsós Vers- és Prózamondó Versenyen. Évfolyamonként és kategóriánként 9-9 tanuló versenyzett a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.
Az első osztályos tanulók között vers kategóriában LENDVAI MÁTYÁS III. helyezést ért el.
/Felkészítő: Nagyné Oláh Éva/
Második osztályban próza kategóriában SÉLLEI TÍMEA I. helyezettként végzett.
/Felkészítő: Wittmann-né Katona Krisztina/
Intézményünk az elméleti információszerzés mellett fontosnak tartja az ismeretek gyakorlati alkalmazásának a lehetőségét. A felső tagozatos diákok történelem órán mutatták meg kreativitásukat.
A változatos gyermekmunkák megvalósítási szakaszai:
Köszönöm a szülők áldozatos otthoni segítségét valamint az iskolavezetés támogatását.
Az elkészült projekteket (tabló, makett, terepasztal) a diákok a Bay iskola felső tagozatos folyosóján mutatták be.
A kiállítás megtekinthető a 23. Bay-napok keretében megrendezésre
kerülő „Kreatív és interaktív” történelem csapatverseny alkalmából.
Pataky László
December 1-jén, pénteken megnyitottuk az iskolánkat az ovisok és szüleik előtt.
Megmutattuk nekik az épületet, majd mézeskalácsokat díszítettünk, és angyalkákat készítettünk. Karácsonyi zene, karácsonyi mézeskalács-illat és vidám gyerekzsivaj töltötte meg az aulánkat.
A jó hangulatú kézműveskedés után Peti bácsi megmutatta az ovisoknak a számítógéptermet, melyet aztán ők azonnal birtokba is vettek, és sokféle számítógépes játékkal tették próbára ügyességüket.
Ezután a sportcsarnokunkba vezetett az utunk. Ott már berendezett terem várta az óvodásokat. Először ügyességi játékokban, versenyekben vettek részt, amelybe a szülők is bekapcsolódtak. Ezek után Feri bácsi vezette be őket a karate alapjaiba.
A jól sikerült találkozó után, szeretettel várjuk az ovisokat és szüleiket a farsangi rendezvényünkre is!