Archives

spacer

Játszóház

Március 18-án, szombaton 10-órától iskolánk tornatermében egy remek hangulatú délelőttöt tölthettek az óvodások, iskolások.
Különböző játékos sportvetélkedők, karate, ugrálóvár, ügyességi játékok, játszóház tették emlékezetessé ezt a napot.

jatsz7 jatsz6 jatsz5 jatsz4 jatsz3 jatsz2 jatsz1

spacer

A Bajcsy oviban jártunk

Február 2-án iskolánk 4. osztályosai ellátogattak a Bajcsy óvodába, ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket. Játszottak, énekeltek, ismerkedtek, barátkoztak egymással a gyerekek. Köszönjük az óvó néniknek, az óvoda dolgozóinak és az ovisoknak a szíves vendéglátást!

Bajcsy05 Bajcsy04 Bajcsy03 Bajcsy01 Bajcsy02

spacer

Kenyérsütés, érdekességek fizika világából

Március 3-án, pénteken az iskola ebédlőjében érdekes programot tartottunk. Hargittai Ottó bemutatót tartott a különféle gabonákról, beszélt a teljes kiőrlésű gabonákból készült péksüteményekről, amelyekből finom kóstolót is hozott. Azután Erika néni útmutatásával kenyeret dagasztottunk. Míg kelt a tészta Ági néni vezetésével sok érdekes fizikai kísérletet végezhettünk.

Ezek után visszamentünk az ebédlőbe, ahol ettünk a frissen sült kenyérből, melyet finom házi lekvárral ízesítettünk, és házi szörpöket is ihattunk.

keny1 keny2 keny3 keny4 keny5 keny6 keny7 keny8 keny9 kenyB kenyA kenyC kenyD kenyE

spacer
spacer

Játékos sportdélután

Február 3-án, az iskola tornatermében, az iskolások és az óvodások közösen tartottak egy sportdélutánt.
Ezen a rendezvényen volt játékos sportvetélkedő, célba dobás hóemberre, bekötött szemmel kellett egy hóembert hokiütővel leverni a zsámolyról, rengeteg ügyességi játék stb.
Sok-sok nevetés és mosoly kísérte a próbálkozásokat a sportszereken. Nagyon gyorsan elszaladt ez a délután!

sport6 sport5 sport4 sport3 sport2 sport1

spacer

Ovisok jártak nálunk

Január 30-án a 4. osztályosokhoz ellátogattak a Gyulavári Óvoda jövendőbeli elsősei. A kicsik megnézték az iskolát, ismerkedtek az alsósokkal, énekeltek, játszottak együtt, és végül mindenki készített egy hóvirágot, jelezve, mennyire várjuk már a tavaszt!

ovi0 ovi1 ovi3 ovi2 ovi4 ovi5 ovi6

spacer

Karácsonyi ünnepség a Sportcsarnokban

Az idén karácsonykor a közmunkásoknak rendezett ünnepségen iskolánk 2. és 4. osztályosai adták a műsort. Nagy izgalommal készültek erre a napra. Igyekezetükért a sok dicséret és a nagy taps volt a jutalom.

 k1 k2 k3

spacer

Játékos vetélkedő az ovisokkal

Az egészségünk megőrzése igen fontos feladat. Már gyermekkorban el kell kezdeni az odafigyelést az étkezési szokásokra, a sok mozgásra,  a megfelelő tisztálkodásra, a fogak ápolására. Ezzel kapcsolatban rendeztek iskolánk 4. osztályosai és az ovisok egy játékos, vidám vetélkedőt.

ovisok04 ovisok03 ovisok02 ovisok01

spacer

Idősek világnapja

Amíg fiatal vagy,
Sosem gondolsz arra,
Hogy eljön az ősz is,
S elszállnak a darvak.
Amíg fiatal vagy,
Nincsen sosem gondod,
Nem érdekel semmi,
Csak a saját dolgod…
Törődjél és szeress,
Mindenki azt mondja:
Hogy amennyit most adsz
Annyit kapsz, majd vissza!

 

Ezekkel a verssorokkal köszöntötték iskolánk másodikosai az Idősek Világnapja alkalmából településrészünk szépkorú lakóit. A gyerekek szavalattal, furulyaszóval kedveskedtek a nagymamáknak, nagypapáknak. Móra: Nagyapó című művének előadása könnyeket csalt az idős emberek szemébe. Tanulóink saját készítésű képeslapot vittek ajándékba s a nénik, bácsik egy kis édességgel viszonozták a gyerekek felkészülését.

id2 id1

spacer