|
Tudásbajnokság - Levelezős Tanulmányi Verseny vármegyei forduló Tudásbajnokság - Levelezős Tanulmányi Verseny vármegyei forduló Tudásbajnokság 2 az 1-ben. Azaz egy verseny, ami két önálló versenyszakaszból áll. Egy hatfordulós levelezős szakaszból, valamint egy vármegyei fordulóból és országos döntőből álló " bennülős " szakaszból. 2025. március 19-én ezen színvonalas versenynek ismét a gyulai Magvető Református Általános Iskola adott otthont. Iskolánkból az idén 18 tanuló nevezett be egyénileg a 4. forduló után, de csak 16 tanuló tudott részt venni a helyszínen a versenyen. A versenyre minden tantárgyból lehetett jelentkezni, amire a versenyző az év elején benevezett, függetlenül attól, hogy milyen versenycsomaggal játszott eddig. Voltak, akik több tantárgyból is megmérettették magukat ezen rangos versenyen. Versenyzőink: 4.a - Debreczeni Flóra Koncz Albert Koncz Márton Márk Ráhel Óré Dorka Edina 4.b - Molnár Emese Simon Jázmin Zsüliett 5.a - Kotroczó Diána 6.b - Csala Boglárka Molnár Álmos Sonkoly Fruzsina Számfira Zalán 7.a - Komlósi Tamás 8.a - Karácsony Anna Flóra 8.b - Szalai Anna Vas Lizbett Már alig várjuk, hogy megtudjuk az eredményt. A tét az országos döntőbe jutás!
Szigeti Éva
szervező- kapcsolattartó pedagógus |