Szorgos méhek

Ebben a tanévben került először megrendezésre iskolánkban a „Szorgos méhek” iskolai környezettudatossági csapatverseny. 3. és 4. évfolyamos diákok mérték össze tudásukat a téma sok területét érintve. A Kahoot program segítségével az udvarunk növényeiről megszerzett ismereteiket csillogtathatták meg a csapatok, de volt még Totó, képkirakó, logótervezés, elgondolkodtató feladatok megválaszolása, sőt a saját, újító, szépítő ötleteiket is papírra vethették a gyerekek.

Az első díjat a „Szuper fiúk” (Góg Bence, Pintér Máté, Harangozó Patrik), a második díjat a „Stitch” csapat (Radnóti Luca, Szilágyi-Fáskerti Hanna, Polgár Vivien), a harmadik díjat pedig a „Fák szellemei” (Lovász Liza, Vincze Júlia, Komjáthy Sára) zsebelte be, ezen a jó hangulatú, május 12-i programon.

Gratulálunk minden résztvevőnek!