| |
Boldogság Világnapja a Gyulai Dürer Albert Általános Iskolában 2026.március 20-án ismét együtt ünnepeltük a Boldogság Világnapját, amelyre már Kifüggesztettük a Boldogság Világnapja plakátot, és a bejáratnál megjelent a „BOLDOG ISKOLA” felirat fehér–piros lufikkal. Elkészítettük az iskolai minikutatást „Mitől vagy boldog?” témában, amelyből megszületett Iskolánk boldogságtérképe. A gyerekek mandalákat színeztek „Színezd ki úgy, ahogyan most érzed magad” instrukcióval, amelyekből „A boldogság színei” címmel kiállítás készült. A folyosón megnyílt a Boldogságórák munkáiból összeállított kiállítás: rajzok, idézetek. A gyerekek piros felsőben érkeztek. Elindult az „Egy gyermek – egy üzenet” akció: a tanulók kis piros szívecskéket készítettek pozitív üzenetekkel, például: „Legyen szép napod!”, „Mosolyogj ma valakire!”, „Fontos vagy!” Ezeket Gyula város különböző pontjain helyezték el: kirakatokban, padokon, nevezetességeknél, boltokban és buszmegállókban. A szünetekben mini szívmatricákat és smiley-kat osztogattak a gyerekek, hogy még több mosolyt csaljanak elő A nap tele volt színekkel, kedvességgel, mosollyal és igazi közösségi élményekkel. Büszkék vagyunk minden tanulónkra és pedagógusunkra, akik hozzájárultak ehhez a szeretetteljes, inspiráló világnaphoz! |