„Királyok és fejedelmek útjan Erdélyben”

-Határtalanul!



 A Gyulai Dürer Albert Általános Iskola hetedik évfolyamos tanulói 2017. június 4-én az előző évben megnyert Határtalanul pályázattal megvalósított háromnapos kirándulásra indultak Erdélybe.

 Nagy volt a készülődés egész tanévben. Előkészítő órák keretein belül ismerkedhettek meg a gyerekek Erdély történelmével, irodalmával, művészetével, híres szülötteivel. Így nem ismeretlenül vághattak neki és nagy érdeklődéssel mentek végig a „Királyok és fejedelmek útján Erdélyben”. Volt részük érdekes kultúrában Nagyváradon, Kolozsvárott; kihívásokkal teli kirándulásokban a Tordai-hasadékban; néprajzi értékekben Körösfőn, Torockón; történelmi események felelevenítésében Gyulafehérváron. Hálájuk jeléül koszorút helyeztek el Nagyenyeden Bethlen Gábor szobrán.

 Mély együttérzéssel, meghatottsággal hallgatták tanulóink a képviselők beszámolóit a Böjte Csaba által vezetett Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban Torockón és Déván is. Megkönnyezték a nehéz sorban élő társaik életéről hallgatott történeteket és nagy szeretettel nyújtották át az általuk készített ajándékokat és a Gyuláról szóló prospektusokat, adományokat.

 Úgy gondoljuk, hogy diákjaink testközelből tapasztalhatták meg az Erdélyben élő emberek világát, bepillantást nyerhettek életükbe, így életre szóló élménnyel gazdagodtak. Ezt az élményt nyújtották át diáktársaiknak értékelő óra, bemutató óra és egy úgynevezett „Határtalanul-fal” elkészítése által.

  Az utazás az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.