Tanévnyitó ünnepség
  Igazi meglepetés a Dürerben

 
 2016. augusztus 31-én a tanévnyitó ünnepélyen kiderült, hogy minden düreres gyermek jelent valami meglepetést. Van, aki egyetlen nyáron egy fejjel magasabbra nőtt, van, aki szerecsenfeketére barnult, s van, akin éppen az a meglepő, hogy semmit se változott. De valami újat mindenki hozott magával: a nyári emlékeket, a Dürer-vár, az Erzsébet tábor feledhetetlen élményeit, s a viszontlátás örömét.

 Gyula városának első embere, Dr. Görgényi Ernő Polgármester Úr tanévnyitó beszédében elárulta, hogy nemcsak a gyerekek, hanem az iskola is megújul, hiszen az intézmény folyosói mellett az udvar is megszépülve várja majd a gyermekeket a 2016/2017-es tanévben.

 Az első osztályosok - szüleik nagy büszkeségére - megkapták az ötödikesektől a Dürer-közösséghez való tartozást jelképező kék színű kitűzőt, majd együtt adták elő humoros tanévkezdő műsorukat.

 Zámori Ida intézményvezető asszony Kodály Zoltán gondolataival kívánt sikeres tanévet: "Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondjuk majd csak igazán: Örvendjen az egész világ!"