Itt a farsang áll a bál...

            A hagyományoknak megfelelően az alsó tagozatos diákok együtt búcsúztatták a telet. A délután hangulatát a 2. évfolyam műsora alapozta meg. A tavaszváró versek után vidám tánccal szórakoztatták a szép számmal megjelent vendégeket. A fergeteges, mókás karneváli műsor után az osztályok jelmezes felvonulása színesítette a délutánt.

            Ezek után az osztályok a saját termeikben folytatták a jól megalapozott hangulatú mulatságot. A szülők is kitettek magukért, hiszen nemcsak a táncról, mulatságról szólt a délután, hanem a finom ételekről és italokról is. Már most elmondhatjuk, hogy az ilyen eseményeket, ahol a közösségek összekovácsolódnak, az elkövetkezendő években is megtartjuk.

            Büszkeségünk, hogy a város más egyesülete is felfigyelt tehetséges gyermekeinkre és pedagógusainkra. Meghívást kaptunk Gyula labdarúgóinak farsangi báljára, ahol bemutathattuk a műsorunkat. Pojendán Márk 2. a osztályos tanuló labdarúgókat dicsőítő versét adta elő, biztatva a mai gyulai focistákat. A 2. évfolyamos tanulók iskolai műsorukat adták elő. A siker itt sem maradt el, vastaps kíséretével vonultak le a színpadról.
                                                                                                                                                                                 a 2. évfolyam tanítói
Gyula, 2017. február 25.