Egészségnap a Dürerben

  A TÁMOP-3.1.4 pályázat keretén belül 2016. november 24-én szerveztük meg Egészségnapunkat a Dürer Iskola alsós tanulói számára.

 Délben egészséges ételekből összeállított, finom ebéddel készültünk fel a délután további részére. 8 állomáson tapasztalhatták és hallgathatták meg a gyerekek, hogy milyen fontos a megelőzés, és hogy mindenkinek saját felelőssége odafigyelni az egészségére. Az Egészségügyi Alapellátás és a Védőnői Szolgálat szakemberei a fogápolás fontosságára és helyes módszereire irányították a figyelmet. Elsősegély "mini tanfolyamon" tanulhatták meg a kicsik az újraélesztés és az elsősegélynyújtás alapjait. Ezek mellett lehetett plakátot készíteni, amihez a gyerekek előzetesen gyűjtöttek anyagot négy megadott témához. Táplálékpiramist, szív kirakót állíthattak össze, megtanulták, hogyan és miért kell a megfelelő eszközökkel és módon ápolni testünket, "lassúsági almaevés" kíséretében kedves, egészséggel kapcsolatos színezőket, rejtvényeket készíthettek. Játékos sorversenyen tornáztatták meg testüket. A helyszíneken 20 perces cserével váltották egymást az osztályok. A vándorlást egy 30 perces, gyógytornászok által lebonyolított tornabemutató-gyakorlatsor szakította meg.

 Tornatermünkben a délután végén kiállítottuk a projekttermékeket: a plakátokat és a színezőket. A zárás után a gyerekek örömmel fedezték fel újra saját munkáikat. A gyulai DM üzletek nagylelkű támogatásaként minden alsós gyermek 1-1 fogkrémmel lett gazdagabb a megszerzett tapasztalatok mellett. Mielőtt visszatértünk a tantermekbe a jól megérdemelt - és egészséges! - uzsonna elfogyasztására.

 A sikeres munkában való részvételért, támogatásért köszönettel tartozunk minden segítő kollégának, külső előadónak: a Regionális Wellness Egyesület, az Egészségügyi Alapellátás, a Pándy Kálmán Kórház és a Védőnői Szolgálat szakembereinek. Önzetlen, segítő közreműködésük nélkül ez a nap nem lehetett volna ilyen sikeres. Köszönjük továbbá a gyulai DM két üzletének és iskolánk alapítványának eszközbeli és anyagi támogatását.

Szatai Tiborné