Egy nap alatt a nyelvek körül

Idegen nyelvi témanap 2020. 10.22. (EFOP 3.3.7-17)

Iskolánk az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon, 2020. október 22-én az EFOP 3.3.7-17-es pályázat keretein belül egy igazán jó hangulatú idegen nyelvi témanapot tartott. A program célja a jó hangulat és a közösségépítés mellett, hogy az osztályok a közös feladatok segítségével betekintést nyerjenek a különböző angol és német nyelvű országok kultúrájába.

Az alsósok közül az 1. és a 2. évfolyam filmnézéssel kezdett, majd az 1. osztályos tanulók projekt keretén belül zászlókat készítettek, míg a 2. osztályosok gyurmáztak, illetve puzzle-vel és legóval játszottak.

A nap a 3-4. évfolyam és a felső tagozat számára egy igazán nagy klasszikussal, a 80 nap alatt a Föld körül című filmmel indult. Az osztályoknak ezt közösen kellett megtekinteniük, majd ezután egy ehhez kapcsolódó totót kellett kitölteniük. Amíg kijavításra kerültek, a 3-4. évfolyam olyan kreatív tevékenységeket csinálhattak, mint a plakát- és hőlégballonkészítés, a felsősök számára pedig egy igazán nagy kihívás következett: „a lehetetlen küldetés”. Az osztályok egy 17 feladatból álló listát kaptak, melynek megoldására másfél órát kaptak. A „küldetés” körbejárta mind az angol, mind a német nyelvterület kulturális különlegességeit, sajátosságait: nemcsak a különböző nyelvi érdekességeket, hanem az adott országok földrajzát, étkezési szokásait, nevezetességeit is körbejárhatták a tanulók, miközben érintették a sport, az irodalom és a zene témakörét is. A feladatok között volt kutató- és alkotómunka is, ami igazi együttműködést igényelt az osztályok részéről. A nap eredményhirdetéssel zárult, ahol az abszolút első helyezettnek járó oklevelet a felsősök közül 6.a osztály vihette haza.