„SNIkersz” vers- és mesemondó délután 2020.

A téli szünetet megelőző utolsó hetekben került megrendezésre a békési Dr. Illyés EGYMI utazó gyógypedagógiai hálózat szervezésében a „SNIkersz” vers- és mesemondó délután. Ennek keretein belül a megye különböző általános iskoláinak kizárólag SNI-s tanulói nevezhettek be. A helyzetre való tekintettel a verseny online formában zajlott: egy maximum 4 perces hangfelvételt kellett a zsűrinek elküldenünk.

A nevező diákok eldönthették, hogy prózát vagy verset szeretnének előadni: ha az előbbi, akkor annak témája a „karantén mese” volt, ahol a zsűri a már létező alkotások mellett örömmel fogadta a tanulók saját alkotásait is. Aki inkább a vers kategóriában szerette volna magát megmérettetni, annak az őszről vagy a télről kellett választania egy hozzá közel álló művet.

Iskolánkból mind az alsó, mind a felső tagozatból jelentkezett tanulónk, akik nem is akárhogyan szerepeltek a versenyen. A december 11-i online eredményhirdetésen ugyanis kiderült, iskolánk két tanulója is dobogós helyen végzett: Nádházi Zsombor, 2.b osztályos tanuló Szilágyiné Biró Katalin felkészítése mellett kategóriájában III. helyezést ért el, míg Festő Bence György, 5.a osztályos tanuló, Costin Boglárka felkészítésével a felső tagozatosok közül az I. helyet vihette haza. Külön köszönettel tartozunk a két diákunk szüleinek segítségéért is, akik a nehéz helyzet ellenére is mindenben támogatták és segítették az iskola, a felkészítő pedagógusok és nem utolsó sorban gyermekeik felkészítését.

 

A résztvevőknek és felkészítőiknek szívből gratulálunk!